ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

A háromszéki szavazók közel kétharmada támogatja az RMDSZ-t

2019-11-11

Kovászna megyében 40 541 személy szavazott az RMDSZ államfőjelöltjére, Kelemen Hunorra, ezzel a háromszéki szavazatok 61,87 százalékát szerezte meg a magyar jelölt. „Köszönjük a háromszéki magyarok bizalmát, hogy ismét ilyen szép számban mellénk álltak és jelöltünket választották. Meggyőződésünk, hogy jó jelöltünk volt, aki a kampány során egyedüliként beszélt jövőképről, olyan programot bemutatva, amely nemcsak közösségünk, de az egész társadalom jólétét, fejlődését célozza. Szavazatszámban a mostani választás meghaladja a korábbi két elnökválasztáson szerzett RMDSZ szavazatok számát, míg 2009-ben 40 386, majd 2014-ben 38 773 szavazatot kaptunk, addig az idei elnökválasztáson Háromszéken 40 541-en választották Kelemen Hunort és az RMDSZ-t. Respekt minden szavazónknak” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

foto_Kocsis-B_Janos-sajtotajekoztato_allamelnok_valasztasok-5532

 

A szavazatra jogosult állampolgárok számához viszonyítva Kovászna városában (51,30%), Esztelneken (50,62%) és Sepsibodokon (50,12%) volt a legnagyobb a szavazókedv, a legkevesebben Zabolán (28,88%), Bölönben (24,91%) és Nagyborosnyón (22,21%) szavaztak. Az RMDSZ támogatottságát illetően Kézdikővár vezet, ahol a leadott szavazatok 96.38 százalékát kapta Kelemen Hunor. A megyében 25 településen a szavazatok több mint kilencven százalékát szerezte meg az RMDSZ: Kézdikővár, Erdőfüle, Haraly, Orbaitelek, Futásfalva, Kézdiszentkereszt, Ikafalva, Gelence, Esztelnek, Bardoc, Albis, Hatolyka, Kézdiszárazpatak, Csernáton, Kézdimárkosfalva, Bélafalva, Kézdiszentlélek, Torja, Bibarcfalva, Kézdimartonfalva, Alsólemhény, Torja, Tamásfalva, Szárazajta, Nyújtód.

 

Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta: „Az erdélyi magyar közösség legnagyobb ellensége a közömbösség. Mondom ezt annak ellenére, hogy szavazatszámban meghaladtuk az öt évvel ezelőtti eredményeket, vagyis közel kétezren szavaztak többen az RMDSZ-re, mint a 2014-es elnökválasztáson. Viszont azt is figyelembe kell vennünk és tudatosítanunk, hogy az utóbbi években a többségi társadalom az erdélyi magyarsághoz viszonyítva nagyobb arányban megy el szavazni. Ez azt is jelenti, hogy nekünk is nagyobb számban kell részt venni a választáson, ha azt szeretnénk, hogy számarányunknak megfelelően legyünk jelen az országos döntéshozatalban. A következő évben két választáson kell közösségünknek helytállni, ehhez mindenkire szükség van, az elkötelezettekre is és a kételkedőkre is, mert becsületbeli ügy, közösségünk jövője a tét.” Az elkövetkezőkben kisrégiónként és településként elemzik ki a választási eredményeket, tájékoztattak a háromszéki elöljárók.

 

koszonjuk a bizalmat



plakat plakat plakat plakat