ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

A MIKÓ IMRE JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT HÁROMSZÉKI SZERVEZETÉNEK FEBRUÁR 28-I HÍRLEVELE

2017-04-13

Magyar szülőket félemlítenek meg a román ügyészek!

 

 

E heti hírlevelünkben a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium róvására elkövetett ügyészségi túlkapásokat mutatjuk be. A Római Katolikus Egyház évekig harcolt, hogy visszaszerezze és újra megnyithassa a kommunista diktatúra alatt elkobzott marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot. A tavalyi év végén a Román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt Tamási Zsolt József iskolaigazgató és Ștefan Someșan főtanfelügyelő ellen.

 

A DNA azzal vádolja az érintetteket, hogy engedély nélkül működtetik az iskolát, holott korábban a Tanügyminisztérium mindent rendben talált. Az ügy heves reakciót váltott ki a magyar közösség körében. A szülők nyíltan kiálltak az iskola védelmében, aminek következtében néhányan a DNA célpontjába kerültek, és behívták őket kihallgatásra.

 unnamed.[1]

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjait külön felirat tereli egy másik bejárathoz

 

Több hónappal az ügy kirobbanása után a tanárok végre megkapták az elmaradt fizetéseket, és kineveztek egy ideiglenes igazgató. A 140 diák jövője jelenleg is bizonytalan, hiszen a 2017/2018-as tanévre a beiskolázás február 27-én kezdődik, viszont a prefektusnak miatt, aki nemrég megtámadta a városi tanács kedvező döntését, az iskola működése továbbra sem engedélyezett. Úgy gondoljuk, hogy ez hatalmi visszaélés, amely mentes minden törvényes és erkölcsi indoklástól.

 

A rendszerváltás óta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kitartóan harcol azoknak az ingatlanoknak a visszaszolgáltatásáért, amelyek korábban a magyar közösség és a magyar történelmi egyházak tulajdonát képezték, és azért is, hogy újraindítsák a román állam által korábban bezárt magyar iskolákat. A romániai magyar közösséget az a veszély fenyegeti, hogy elveszítheti nemrég visszaszerzett jogait, jogtalanul vádolják vezetőit, és mindezt csupán néhány évvel azután, hogy újraállamosították a Székely Mikó Kollégiumot, és elvették azt jogos tulajdonosától, a Református Egyháztól.

 

Az erdélyi magyar közösség és a történelmi magyar egyházak nevében, az RMDSZ felszólította a román hatóságokat, hogy vonjanak vissza minden intézkedést az érintettek ellen, és ne gátolják tovább az iskola működését, hiszen a jelenlegi helyzet számos alkotmányos és nemzetközi egyezmények által garantált jogot sért, különsen az anyanyelvű oktatáshoz való jogot.

 

A hírlevél angol nyelvű változata itt olvasható: hirlevel februar 28



plakat plakat plakat plakat