Skip to main content

„Az elmúlt évtizedekben elkövetett nagy hibák minden területén jelentősen javított az RMDSZ: tető alá hozta az erdélyi magyar-magyar együttműködést, a külpolitikát is másképp közelíti meg, ami fontos, hiszen a román diplomácia külföldön jól elhitette, hogy megoldották a magyarság problémáit. Arra kérek minden szkeptikust, mindenkit, aki kiábrándult, mindenkit, aki úgy érzi, hogy az RMDSZ nem képviseli, vegye figyelembe, hogy a Szövetség nem egy ember, hanem egy szervezet, amely változik. Nem mondhatom azt, hogy minden téren elégedett vagyok, de mindannyian láthatjuk, hogy ez egy pozitív folyamat, amelynek meggyőződésem, hogy kézzelfogható eredményei lesznek közösségünk számára” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a megyeszéken tartott sajtótájékoztatón.

foto_Kocsis-B_Janos-RMDSZsajtotaj-4930

Miklós Zoltán szenátorjelölt, Grüman Róbert megyei RMDSZ ügyvezető elnök, illetve Antal Árpád december 5-én a választásokra vonatkozó prognózisokat, az elmúlt hetek eredményeit, illetve a negyedik jelölt bejutásának esélyeit vázolták fel.

„Úgy érzem, hogy az elmúlt három hétben sikerült hitelesen átadnunk üzeneteinket, a visszajelzések pozitívak, remélem, hogy ez a vasárnapi szavazás eredményeiben is meg fog mutatkozni. A visszajelzések alapján az látszik, hogy a háromszéki RMDSZ jól döntött, amikor a jelöltek listáját összeállította, én magam is úgy érzem, hogy a magyarság jövőjének szempontjából a fontos kérdéseket szakmailag képesek vagyunk lefedni” – fogalmazott Miklós Zoltán.

Grüman Róbert ügyvezető elnök elmondta: „Az új választási törvény még szigorúbb lett, lényegében megtiltja a kampányolást a kampány időtartama alatt. Éppen ezért jelöltjeink minden egyes városba, községközpontba ellátogattak, és lehetőség szerint mindenütt találkoztak az adott település polgárjaival. A reakciók kedvezőek, a háromszékiek pozitívan fogadták az összefogás listáját. Minden egyes leadott szavazatot felhasználunk, egyik sem vész kárba.” Grüman rámutatott: Háromszéknek úgy kell teljesíteni, hogy segítse a szórványmegyék helyzetét, ahol a magyar lakosság számaránya nem éri el a mandátum szerzéshez szükséges küszöböt, viszont kedvező székelyföldi részvétel mellett, a szórvány megyék is mandátumhoz juthatnak.

A kampánynak, illetve a közbeszédnek is visszatérő témája Románia 1918-as egyesülésének centenáriuma. Antal Árpád szerint a kisebbségek, különösen a magyarság számára is érezhető elmozdulás várható. A polgármester itt két irányzatot említett, amely nem politikai pártokhoz kötődik, hanem a „rendszert mozgató láthatatlan, ám gyakorlatban érezhető erők” víziója: az egyik elképzelés szerint „2018-ig be kellene valamennyit tartani az 1918-ban megfogalmazott ígéretekből”, a másik pedig agresszívebb elképzelés, hogy „100 év után már épp ideje, hogy a magyarok is beálljanak a sorba, erőszakos asszimiláció, vagy más technika által”. „Azt tapasztaltam, hogy akkor kaptuk a pofonokat, amikor gyengültünk” – összegezett az elöljáró.