ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Barót fejlesztéséért dolgoznak

2016-12-08

Közös munkamegbeszélésen vett részt Lázár Kiss Barna, Barót város polgármesterével Miklós Zoltán szenátorjelölt és Márton Árpád képviselő. A találkozón leltározták a városfejlesztés prioritásait és a bukaresti parlamentben szükséges lépéseket ennek érdekében.

DSC_0526

 

Lázár Kiss Barna polgármester kiemelte: „Azért dolgozunk közösen az önkormányzati testülettel, hogy Barót egy élhető város legyen. Kiemelt prioritásunk a víz- és csatornarendszer kiépítése, az utcák és járdák korszerűsítése. Akkor tudjuk céljainkat elérni, ha a helyi és megyei képviselet erős bukaresti jelenléttel is kiegészül. Arra biztatom az erdővidékieket, hogy minél nagyobb számban támogassák vasárnap a magyar összefogás listáját.”


Miklós Zoltán szenátorjelölt elmondta: „Meg kell változtatni a közpénzügyek törvényét, hogy az általunk befizetett adók helyben maradjanak, és helyben rendelkezhessünk a pénzek fölött. Ez Barótnak és minden székelyföldi településnek a javát szolgálja, ezért fogok dolgozni.”


A találkozón jelen levő Márton Árpád képviselő a vasárnapi választás tétjét emelte ki: „Terveinket csak akkor tudjuk megvalósítani, ha megfelelő súlyunk van a törvényhozásban. Ha meg akarjuk akadályozni, hogy megszüntessék megyéinket, községeinket, beolvasszák közösségünket, akkor valamennyien el kell menjünk szavazni december 11-én.”


A két leendő honatya a továbbiakban is fenntartják Baróton a képviselő és szenátori irodát és rendszeres konzultációk által az erdővidéki emberek gondjait igyekszenek orvosolni majd. Ugyanakkor szorosan együttműködnének a városvezetéssel a kitűzött célok elérése érdekében.

 



plakat plakat plakat plakat