ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Háromszékről Balázs Antal fafaragó részesült Ezüstfenyő-díjban

2017-01-28

Január 28-án, szombaton 29 Ezüstfenyő-díjat osztott ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott ünnepségen. A háromszéki díjazott Balázs Antal nyugalmazott néptanító és székely faragómester.

CSA_2474

 

Balázs Antal igazi székely ezermester, 1936. január 1-jén született a Nyikó menti Csehétfalván. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd 1950 és 1954 között a székelykeresztúri tanítóképző diákja. 1973-ban a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjához kerül, ahol kerékpártúrákat szervez, tanulóival bejárja az országot, külföldre is elviszi őket. Részt vesz a város kulturális életében, tagja a Városi Művelődési Ház tánccsoportjának, énekel a Cantus Firmus kórusban és az unitárius egyház Kriza János Énekkarában. Közel négyszáz nagyméretű kopjafát, több székely kaput és megszámlálhatatlan kisméretű emlékkopját készített.


A nyolcvanegyedik évében járó faragómesterről írt laudációjában Kisgyörgy Zoltán újságíró így fogalmaz: tudott Balázs Antal pionír házhoz kinevezett oktatóként is embert faragó erővel foglalkozni tanítványaival, hogy olyanokká legyenek, akik bárhol és bármikor a legtökéletesebb emberi magatartás példaképei lehessenek. Tudott szeretett néptanítója lenni a mikóújfalusi gyerekeknek is, aki Fejér Ákos tornatanár barátjával szervezte, örvendezett és együtt kerékpározott azokkal a fiatalokkal, akik a legsötétebb diktatúra idejében bejárták egész Európát, s akiknek megadatott, hogy emlékkopját vihessenek Mikes Kelemen rodostói emlékhelyére!


Nyugdíjas éveiben a népi fafaragás mestere lett, de nem akármilyen. Túl azon, hogy fejfák százait faragta meg Erdélyben és Székelyföldön, sőt a határainkon túl is, jeles személyiségek emlékkopjáit, régi hagyományos jelképek felhasználásával alkotta meg. Felsorolni lehetetlen, ugyanis Balázs Ferenc, Orbán Balázs, Bartók Béla, Sütő András emlék-kopjái mellett a város valóságos emlékfa-sorral tette emlékezetessé Sepsiszentgyörgyön a tizenhárom aradi vértanúk emlékét, a bözödújfalusi emlékhelyet, a Gábor Áron eresztevényi síremléke körüli emlékkopja-erdőt. Balázs Antalt kopjafadoktorként emlegetik Háromszéken. Egy sok emléket őrző fejfa mentése és felújítása olyan nemes dolog, mint egy újnak a megfaragása.


Balázs Antal nem fél, ha egész sor emlékjelt kell felújítson, miként attól sem félt, hogy kiutazzon Kézdiszentkeresztre, hogy meghosszabbíthassa a balladahős és sócsempész Balogh Józsi emlék-kopjáját, azon a helyen, ahol főbe lőtték a korabeli rend őrei. Volt Tanítványai tisztelik, s ő az -idézzük-, aki „eszes-kopját” farag!


Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a díjátadás kapcsán elmondta: „Az az értékmentés és tanítás, amit Anti bácsi több évtizeden át végez példaértékű. Ő és a hozzá hasonló személyek azok, akik megalkotják és járhatóvá teszik Székelyföld szellemi és tárgyi örökségeinek a fennmaradását célzó útját. Ezt a már meglévő szellemi erőteret pedig nekünk kötelességünk kiteljesíteni.”


Az RMDSZ 2002-ben hozta létre az Ezüstfenyő-díjat, amelyet olyan személyeknek adnak át, akik valamilyen formában tettek szülőföldükért, annak értékeinek megőrzéséért és tovább adásáért. Háromszéken eddig 32 személyt részesítettek elismerésben.



plakat plakat plakat plakat