ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Heves vita, békés eredmény. Tisztújítás Szörcsén

2012-02-11

A nemrég felújított kultúrotthonban tartott a hétvégén tisztújító küldöttgyűlést az RMDSZ a Zabola községhez tartozó Szörcsén. Az eseményre szép számban összegyűlt helyiek igazolták, hogy az orbaiszéki falu lakósságát érdekli jövője és beleszólást kér annak alakításába.

szorcse1

A találkozón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet elnöke mellett jelen volt Lőrincz Zsigmond, az RMDSZ orbaiszéki elnöke, Kerestély Csaba, a széki szervezet ügyvezetője, Sidó Albert, az RMDSZ zabolai szervezetének elnöke és Ádám Attila Péter, Zabola község RMDSZ-es polgármestere is.

Tóth András, leköszönő elnök a szörcsei RMDSZ szervezetét 1990 óta vezette, tovább azonban nem kívánt újabb mandátumért indulni. A falu napi problémáit is megvitató közgyűlésen több mint 90-en vettek részt. A tisztújítás alkalmával 84. igen és 1. tartózkodás arányában az elnöki tisztségbe Mátyás Józsefnek szavaztak bizalmat. Az alelnöki tisztséget Benedek József és Tóth Dénes tölti be. Utóbbi a HÁRIT “100 fiatalt a háromszéki önkormányzatokba” közösségi kezdeményezésének helyi jelöltje Zabola község önkormányzatába is.

Az RMDSZ orbaiszéki szervezete célul tűzte ki a helyi önkormányzati választásokon Zabola községben megnyerni a polgármesteri, alpolgármesteri tisztségeket illetve megszerezni a többséget a helyi tanácsban.



plakat plakat plakat plakat