ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Közös tiltakozás az iskolamegszüntetés ellen

2016-11-10

Erdély szerte tiltakozó megmozdulásokra kerül sor szombaton, november 12-én, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítése miatt.

pm SEPSI

 

Sepsiszentgyörgyön az Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői közösen jelentették be, hogy csatlakoznak a szombaton, 15 órától, a megyeszék főterén zajló tüntetéshez. Az eseményt a római katolikus egyház kezdeményezte, hozzájuk csatlakoztak a többi magyar történelmi egyházak, illetve a magyar politikai alakulatok.

 

Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, a megyeszék polgármestere, a csütörtöki sajtótájékoztató keretében elmondta: „Ma délelőtt nyújtottak be tiltakozó megmozdulásra kérvényt a városi önkormányzathoz a sepsiszentgyörgyi római katolikus egyház képviselői. Úgy gondoljuk, hogy a magyar politikai szervezetek is fel kell sorakozzanak az egyházak mögé. Sajnos igazunk volt, amikor évekkel ezelőtt a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körül kirobbant per esetében jeleztük, hogy ez egy folyamatnak csupán az eleje. Ha ma nem adjuk meg a megfelelő választ Kolozsvár, vagy Szatmárnémeti következhet. Hangsúlyozom, hogy ebben az esetben sem arról van szó, hogy valaki ellen akarunk cselekedni, de a saját közösségünk, gyerekeink jövőjét tartjuk szem előtt.”


Tamás Sándor, a szövetség megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „Dan Tănasă odáig jutott, hogy feljelentése nyomán a DNA azt vizsgálja, hogy tanulhatnak-e a gyerekeink magyarul vagy sem. A kommunizmus ideje alatt egyszerre vették el az oktatási intézményeket, most lépésről lépésre teszik ugyanazt. Egy közösséget nem lehet folyamatos elnyomásban tartani. Ha a közösség felét el is tüntetik, el is hallgattatják, a nemzeti összefogás önmagában óriási erő, az ellenfeleket is képes egymás mellé állítani a cél érdekében. A háromszéki RMDSZ teljes kapacitásával támogatjuk a szombati eseményt.”


Kulcsár József az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke, háromszéki képviselőjelölt elmondta: „Ion I. C. Brătianu mondta, hogy »Erdélyt akarom, erdélyiek nélkül«. Nem akarunk a szászok sorsára jutni. Ezek az alkalmak, amikor nekünk, politikusoknak kőkeményen kell kiállnunk, hogy megvédjük a jogainkat. Az MPP is az egység és erő felmutatását szorgalmazza, arra kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a szombati megmozduláson!”
Az EMNP képviseletében Bálint József városi tanácsos szólalt meg: „Lehetnek különböző álláspontjaink, nézetkülönbségeink, akár a visszaszolgáltatások ügyében is, de ettől függetlenül egy olyan üggyel nézünk szembe, amelyben ha nem közelítjük az álláspontjainkat, akkor egy összmagyar ügyet hanyagolnánk el. Maga az a tény, hogy egy létező iskolát akarnak zárójelbe tenni, az egy egész közösség jogos felháborodását vívja ki. Az Erdélyi Magyar Néppárt álláspontja, hogy minden ehhez hasonló ügyben támogatjuk a közös fellépést, arra szólítjuk minden szimpatizánsukat, hogy ők is így tegyenek. Ezelőtt két évvel is úgy értünk el eredményt a himnusz ügyében, hogy egymás mellé álltunk.”


A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy lehetőség szerint hozzanak magukkal egy könyvet is: ezeket később a Székely Mikó Kollégium könyvtárának adományozzák.



plakat plakat plakat plakat