ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Nő az érdeklődés a székely zászló iránt

2018-05-05

„Ha egy székely zászlót letépnek, kettőt teszünk helyébe” — fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke pénteken, miközben székely lobogót ajándékozott az illyefalvi Molnár Mihálynak, akinek a székely kapujára, illetve a tűzoltószertárra kitűzött zászlaját hétfőn letépték a Dinamo futballcsapat drukkerei.

VAR_2144_szekely zaszlo illyefalvara_vargyasi

 

A látogatás során további nyolc portára kopogott be Tamás Sándor és Fodor Imre helyi polgármester és adtak székely lobogót, többek között Vass Gabriellának is, aki szemtanúja volt az esetnek. Elmondása szerint egy Ilfov megyei rendszámú személyautó megállt a kapu előtt, egy férfi kiszállt belőle és letépte a zászlót. Az asszony kérdését (De ce luați?) nem méltatta válaszra, szó nélkül elhajtott.


Molnár Mihály portájáról második alkalommal lopták el a székely zászlót a randalírozók, ennek ellenére ő kitart eszméje és nemzeti öntudata mellett. „Sokan mondták, hogy miért a székely kapura teszem ki a székely zászlót. Hát azért, mert nem akarok elbújni. A székely kapura székely zászló jár. S ahányszor leveszik, én annyiszor teszek vissza mást” – nyilatkozta határozottan, aki az édesapjától örökölt magyar címeres lobogót is kitűzi minden magyar ünnepen.


A fővárosi futballcsapat nehezen viselte hétfőn a Sepsi OSK elleni vereséget. Amellett, hogy a mérkőzés utolsó perceiben a bukaresti csapat egyik szurkolója magyar zászlót lopott a hazai drukkerektől, a többiek pedig vandál módon ugrottak neki a kerítésnek, hogy betörjenek a pályára, még a magántulajdonokat is megrongálták. Hazafelé menet Illyefalván és Szotyorban is randalíroztak.


Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke kiemelte: „Azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a székely zászló iránt. Mindenki a saját értékrendje szerint. A bukarestiek nem szeretik, a székelyek pedig annál inkább, éppen ezért hoztunk Illyefalvára, és még fogunk vinni más településre is.”


Fodor Imre, Illyefalva polgármestere az eset kapcsán elmondta: „Mindenképpen ez provokáció volt, mi pedig úgy gondoljuk, hogy nem erőszakkal kell viszonyulnunk ehhez a helyzethez, hanem úgy, ahogy egy focimeccsen, amikor csúnyán kiabáltak a szentgyörgyi szurkolóknak, mi tapssal válaszoltunk. Ezzel a helyzettel pedig úgy van, hogy ha elvitték mást teszünk, ha kettőt visznek el, négyet tűzünk helyette.”



plakat plakat plakat plakat