ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Táskába rejtett segítség

2019-07-03

152 csomag érkezett az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete Nem luxustáska elnevezésű adománygyűjtési felhívására. A felajánlásokat az egyedülálló anyákat, leányanyákat, hajléktalanokat befogadó központokba vitték el, illetve mozgássérült és roma nőket foglalkoztató programok résztvevői kaptak adományt.

nem luxustaska 4

 

„Köszönet mindenkinek, aki adományozott. Nagyon szolidárisak voltak a nők, lehetőségeikhez mérten igyekeztek csatlakozni, hogy ezekkel a csomagokkal több mint száz nehéz helyzetben levő nőnek és fiatal lánynak a segítségére legyünk. Célunk volt, hogy segítsünk megőrizni méltóságukat és mosolyt csalni az arcukra. Hihetetlen történeteket ismertünk meg, ami mögött rendkívüli nők vannak. Hiszem, hogy jobban kellene figyelnünk egymásra és akkor kevesebb ilyen helyzettel kellene találkoznunk.” – fogalmazott Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.

 

Hozzátette: az adományozók a felhívásnak megfelelően, jó állapotban levő táskákba helyezett, bontatlan csomagolású alapvető tisztálkodási és szépségápolási eszközöket juttattak el az RMDSZ négy városi irodájába. A táskákba elrejtett kedves üzenetek is azt sugallják, hogy az adományozók időt fordítottak a csomag összeállítására és fontos volt számukra, hogy az igényes, és személyre szabott legyen.

 

A háromszéki nőszervezet képviselői a Kovászna megyében működő központok mindegyikébe vittek ajándékot a nehéz életkörülmények miatt otthonról elmenekült gyerekes anyáknak vagy egyedülálló nőknek, a Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermekjóléti és családsegítő szeretetszolgálat keretében működő Biztos kezdet házba, a sepsiszentgyörgyi anyás központba, a Máltai Szeretetszolgálat programjaiban részt vevő fogyatékos és hátrányos körülmények között élő, gyerekeiket egyedül nevelő nőknek, nagycsaládosoknak, valamint a sepsiszentgyörgyi éjszakai hajléktalanszállón tartózkodóknak. Továbbá adományban részesültek a bántalmazott nők számára fenntartott megyei sürgősségi befogadó központ és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kovásznai házának lakói.



plakat plakat plakat plakat