ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Több pénzt hagyni az emberek zsebében

2015-03-03

„Az adózás senkinek sem tetsző szó, így furcsa lehet, ha azt mondom, hogy számomra kellemes meglepetést okozott az új adótörvény” – nyilatkozta Fejér László Ödön parlamenti képviselő, aki a vállalkozók szemszögéből is értékelte az új jogszabály-tervezetet.

fejer laszlo

„Immár huszonöt éve mondogatom, hogy nagyon helytelen az elgondolás, amelyet korábban dolgoztak ki. Eszerint vessünk ki minél több adófajtát, és lehetőleg minél több pénzt sajtoljunk ki a polgárokból. Negyed évszázad során mindig bebizonyosodott, hogy ebből a pénzből jórészt semmit nem csináltak, így ezért tudom üdvözölni az új adótörvényt, ami az embereknél több pénzt hagy” – vélekedik Fejér, aki szerint minden adónemnél lesz változás, de a leglényegesebb a hozzáadott értékadónál (TVA) következik be. Jövő év januárjában ez 20 százalékra (pl. húsféléknél 9 százalékra) csökken, és a tervek szerint elképzelhető, hogy előbb ültetik gyakorlatba. 

 

„Azért tartom fontosnak a hozzáadott értékadó csökkentését, mert csak 2013-ban a GDP 5,7 százalékát tette ki az innen eredeztethető adócsalás” – vélekedik Fejér, aki azt is pozitívumnak tartja, hogy csökken a munkaadók és a munkavállalók adójárulékai is. A vállalkozó szerint, ez tükröződhet a nagyobb fizetésekben és a munkahelyteremtésben is. Jó hír az is, hogy csökkeni fog a luxusadó, és eltörlik a tavaly bevezetett 7 euró centes különbözetet az üzemanyagnál, ami tovább hozzájárul ahhoz, hogy a cégeknél és az átlagembereknél is több pénz maradjon.

 

Fejér úgy véli, hogy az adók csökkentéséből származó 7 milliárdos kiesés egy részét pótolni lehetne, ha például jól menedzselik a több mint 1 200 állami tulajdonban levő vállalatot, amelyek adóssága 2013 végén a GDP 3.4 %-a volt (kb. 22 milliárd lejt), és adóelmaradásuk a teljes román vállalati szféra 50 %-át tették ki (1.3 milliárd lej).



plakat plakat plakat plakat