ROMÁNIAI MAGYAR
DEMOKRATA SZÖVETSÉG
HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET

Varázslatos húsvét volt

2017-04-17

Jó hangulatban, közel háromezer résztvevővel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok előtt, húsvéthétfőn megtartott Húsvéti varázslat rendezvény. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társszervezésében, valamint a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyárak főtámogatásával létrejött eseményt hagyományteremtő szándékkal indították el a szervezők, amelyre a tapasztalat szerint jövőben is lesz érdeklődés.

foto_Kocsis-B_Janos-Husveti_varazslat-0647

 

A húsvéthoz, a keresztények legnagyobb ünnepéhez igen sok népszokás kötődik, és mint minden ünnep, a húsvét kapcsán is igen elterjedtek a különféle jelképek, szimbólumok. Az esemény megálmodói arra vállalkoztak, hogy ezeket egy csokorba gyűjtsék, hogy felelevenítsék.

 

Igazi „varázslatban” részesültek az eseményre látogatók. Több helyi egyesület és alapítvány jóvoltából találkozhattok Nyuszi-Gyuszival és Cuki-Nyuszival, kézműves tevékenységeken, népi gyerekjátékokon vehettek részt, angol nyelvű mondókákat tanulhattak, volt állatsimogató, vásár zene-bona, jó hangulat, a helyi óvodások és kisiskolások pedig ünnepi műsort adtak elő. A kicsik meseországba is ellátogattak, kipróbálták a lovas hintózást, a groufie fotózást, arcfestést, mézeskalács díszítést, a szobrászkodást, élő malmozást és megismerhették Háromszék 7 csodáját virtuális szemüvegeken keresztül. A rendezvény ideje alatt pedig Kinder tojásokat kereshettek a legkisebbek.


Az RMDSZ Nőszervezetének munkájában fontos szerepet kapnak a közösségépítő tevékenységek, az értékmegőrzés, a hagyományápolás – fogalmazott köszöntő beszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke. Hozzátette: „A mai eseményen sok szép húsvéti vers és ének lesz hallható, szól a zene, táncolni is lehet. Megismerhetjük a hagyományos locsolási szokásokat, és a sort még folytathatnánk, hiszen számos népszokásunk van még, amely az ünnepkörhöz tartozik és amelyekről manapság mintha kicsit megfeledkeznénk. Úgy gondoljuk, érdemes az ünnepet újraértelmezve, a hagyományokat tovább örökíteni, s megmutatni, megtanítani gyermekeinknek ezek szépségét, jelentését. Reméljük ez a mai nap jó móka lesz, s felejthetetlen emlék az egész családnak.”

 

Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, egyesületeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik hozzájárultak a Húsvéti varázslat megszervezéséhez. „Egy álmunk vált valóra azáltal, hogy az első alkalommal megszervezett eseményünk ilyen nagy sikernek örvendett. Boldog vagyok, hogy több száz gyerek arcára tudtunk ma mosolyt varázsolni, a családoknak pedig tartalmas és értékes pillanatokat szerezni.” – emelte ki.

 

Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány részéről elmondta: „kezdetektől fogva tetszett az egyesületünknek a Nőszervezet ötlete és úgy gondoltuk, hogy beszállunk a szervezésbe, hiszen ez egy remek alkalom, hogy alkalmazottainkat és gyerekeiket kizökkentsük a hétköznapokból úgy, hogy közben a hagyományainkra is hangsúlyt fektetünk. A színes programkínálatból, úgy gondolom, mindenki talált kedvére valót. Egy sikeres rendezvénynek mondhatjuk a Húsvéti varázslatot, ahol a város és a környező falvak lakói együtt ünnepeltek.”

 

A rendezvényen eladott tombolákból és az adománydobozba begyűlt jelentős összeget a kézdivásárhelyi Kelemen Hanna támogatására ajánlják fel a szervezők.

 



plakat plakat plakat plakat